A legvidámabb testedzés, vagyis a tánc
A valódi szépséghez mint tudjuk elengedhetetlen a test egészsége, az egészséghez pedig számos tényező mellett a rendszeres testmozgás, az edzés is hozzátartozik. Azonban a kiválasztott testmozgás, vagy sport, mely mellett letesszük voksunkat, csak akkor válthatja be a hozzáfűzött reményeket, ha valóban rendszeresen műveljük azt, ha nem hagyjuk félbe, ami viszont nem csak kitartásunkon múlik, hanem azon is, hogy olyan "edzésprogramot" válasszunk, melyben valóban örömünket leljük.
A tánc pont erre lehet kiváló, bár sokan nem tekintik valódi edzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, akkor egy órányi salsa jobban lefáraszthatja az embert, mint egy óra az edzőteremben, ráadásul sokkal több izmunkat is megmozgathatja, miközben még jól is érezzük magunkat és az "edzést", vagyis a táncot, nem érezzük egy kötelező rossznak, amit csak azért csinálunk, hogy megszabaduljunk attól a pár felesleges kilótól. Persze a táncnak, főleg a társastáncnak nincs igazi edzés jellege, de számtalan mozgásformát kínál, jól szórakozhatunk közben és még akár ismerkedni is lehet.
Mivel manapság már számtalan tánciskola igen széles repertoárral várja a táncolni és tanulni vágyókat, ezért biztos mindenki talál olyan tánctípust, mely adottságaihoz, személyiségéhez és zenei ízléséhez is passzol. Az elegancia kedvelőinek ott a keringő, a pörgősebbeknek a szving, vagy éppen a salsa, az egzotikumra vágyóknak mondjuk a flamenco, a fiataloknak pedig a manapság olyan népszerű hip-hop, vagy éppen break tánc.
A táncot szokás aerob típusú testmozgásnak is nevezni, mely az izmokon kívül, főleg a légzésre és a keringésre bír terhelő hatással, így ezek egészségi állapotát is javíthatja. Kalória égetés szempontjából pont olyan hatásos, mint mondjuk a gyaloglás (nem sétálás), vagy a kerékpározás. A tánchoz azonban nem csak erőre és kitartásra, hanem mozgáskoordinációs készségre és egyensúlyérzékre is szükség van, mely képességek természetesen a tánccal fejleszthetőek is. A tánc során javul a testtartás és a stabilitás, tehát idősebb emberek számára a tánc lehet az egyik legjobb módszer arra, hogy visszanyerjék fiatalos lendületüket.
A különböző táncok, persze különböző gyakorlottsági szintet és állóképességet igényelnek és más-más a testre gyakorolt jótékony hatásuk is. Az olyan intenzív és pörgős táncok, mint mondjuk a salsa, vagy a jive, az izmok és az ízületek rugalmasságát növelhetik a számos hajlásnak és oldalirányú mozgásnak köszönhetően. A hastánc egyértelműen a hasizom megerősítésében játszhat komoly szerepet, míg a szalontáncok lassú kimértsége főleg a tartáson és a mozgáskoordináción fejleszthet. Azonban még az egyszerűbb és könnyebbnek tűnő sortáncok is nagyon hatékonyak lehetnek és tulajdonképpen beillenek egy kardio-fitnesz edzésnek is, mely a csontozat és az izmok megerősítésében szintén nagyon hatékony lehet.
Ezek mellet azonban talán a legfontosabb az endorfin, mely bizonyítottan nagy mennyiségben kezd el termelődni szervezetünkben tánc közben. Ha pedig valóban olyan rendszeres testmozgási lehetőséget keresünk, mely közben jól érezhetjük magunkat, akkor a tánc mellett szól még egy érv, mégpedig hogy nem igényel semmilyen drága felszerelést, hiszen elegendő egy kényelmes ruha és egy párnázott talpú cipő és máris kezdődhet a móka. Akadályt pedig az sem jelenthet, hogy nem vagyunk a táncparkett ördögei, hiszen a legtöbb tánciskolában a különböző tánctípusok tanfolyamaiból indítanak kezdő, haladó és profi kurzusokat is. És ha már jó pár alaplépés a tarsolyunkban van, akkor ezeket akár meg is mutathatjuk a nagyérdeműnek a szombat esti szórakozás során, amivel talán még pár hódolóra is szert tehetünk az adott szórakozóhelyen.