Az arcbőr kezelése házilag
Mint tudjuk az öregedés külső jeleinek túlnyomó része sajnos az egyik legfeltűnőbb testtájunkon, az arcunkon, azon belül is arcbőrünkön jelentkezik. Ezek ellen a legtöbb nő valamilyen módon biztos hogy próbál védekezni, hiszen egy kor után nincs olyan hölgy, aki ne szeretne letagadni pár évet valós életkorából.
A különböző arckezelések, mint az arcpakolások, vagy arcmaszkok, nem a 20. század vívmányai, hiszen a szépülni és megfiatalodni vágyó nők, már 3000 évvel ezelőtt is használtak arcpakolásokat, melyek különböző gyógynövényeket és gyógyföldet tartalmaztak. Az ilyen arckezeléseket két nagy csoportra bonthatjuk. Az egyik csoportba a különböző arcpakolások tartoznak, melyek elsődleges célja, hogy alapanyagaiknak köszönhetően hidratálják a bőrt azáltal, hogy vissza juttatják abba az elveszített nedvességet. Ezért egy jó arcpakolás egyik alapfeltétele, hogy annak állaga lehetőleg híg legyen és magas nedvességtartalommal bírjon.
Az ilyen arckezelések másik csoportját a különböző arcmaszkok képezik. Az ilyen maszkok legfőképpen állagukban térnek el a pakolásoktól, hiszen ezek az arcra kerülve megszáradnak és megkeményednek, ezzel mint egy védőréteget húzva a bőrre addig, míg a hatóanyagok be nem jutnak megfelelően a hámrétegekbe. A maszkok elsődleges célja a arcpakolásokkal ellentétben nem a hidratáció, hanem hogy a bennük található hatóanyagoknak köszönhetően fokozzák a bőr vérkeringését, feszesebbé, élet telibbé tegyék a bőrt, eltüntesse a pattanásokat vagy éppen eltávolítsák felszínéről az elhalt hámsejteket. Az arcmaszkok pont az előbb említett beszáradásnak köszönhetik hatékonyságukat, vagyis annak, hogy egy védőréteget képeznek az arcbőrön és ezalatt nem hagyják hogy a bőr lélegezzen. Ennek köszönhetően az arcmaszkban található tápanyagok sokkal hatékonyabban képesek felszívódni a bőrben.
Az arcmaszkok másik előnye, hogy szinte minden bőrproblémára kínálnak megoldást, hiszen találhatunk arcmaszkokat kifejezetten a száraz bőr, a ráncos bőr vagy éppen a pattanásos bőr kezelésére. Mielőtt azonban felhelyeznénk egy ilyen arcmaszkot, fontos hogy bőrünket megfelelően letisztítsuk. Ez mondjuk arcmaszk használata nélkül is fontos, hiszen a levegőben rengeteg olyan szennyeződéssel találkozhat arcbőrünk, melyek megtapadnak felületén és eltömhetik a pólusokat vagy megzavarják a bőr faggyúmirigy termelését melynek köszönhetően az túl szárazzá, vagy éppen túl zsírossá válhat.
A rendszeres tisztítás mellett arcbőrünk egészségi állapotán az is sokat segíthet, ha legalább 3-4 naponta le is radírozzuk arcbőrünket, hiszen így megszabadulhatunk az elhalt hámsejtektől, melyek szintén eltömhetik pólusainkat. Szintén egy nagyon hatásos praktika lehet a gőzölés is, jobban mondva az, ha a különböző tápláló arckrémeket és hidratálókat a bőr meggőzölése után visszük fel a bőrre. Mikor ugyanis bőrünk felmelegszik, akkor a pólusok kitágulnak, így könnyebben és mélyebbre juthatnak be a krémekben található tápanyagok. Ha tehát szép és fiatalos arcbőrre vágyunk, akkor sok módszer és praktika segíthet nekünk ennek elérésében, viszont ezekre kellő időt is kell áldoznunk, hiszen havonta egy arcpakolás még nem eredményez majd csodákat, így a valóban üde és egészséges bőrhöz rendszeresen foglalkoznunk kell vele.