Bőr elváltozások veszélyei

Bőrünk életünk során folyamatosan változik, foltok, bevérzések, anyajegyek és egyéb bőrelváltozások jelenhetnek meg rajtuk, némelyek ártalmatlanok, de vannak olyanok is, amiket nem árt rendszeresen figyelni, és szükség esetén orvossal is ellenerőztetni.


Az anyajegyek (naevus) olyan bőrelváltozások, amiket a bőr festő sejtek a melaninok egy helyre tömörülése hozz létre. Általában fekete vagy barna színű szabályos alakú bőrelváltozások, felszínűk általában sima, de lehet érdes vagy, akár a bőr vonalából kinyúló is. Az anyajegyek születésünktől 30-35 éves korunkig alakulnak ki, nem csak a bőrön, de a nyálkahártyán is találhatunk anyajegyszerű képződményeket. Az orvostudomány az anyajegyek csoportjába sorolja továbbá, azokat a bőrelváltozásokat is amik, vérerekből, illetve zsírmirigyekből állnak.


Az anyajegyeket rendszeresen ellenőrizni kell, és ha viszketnek, vagy körülöttük vörös udvar jelenik meg bőrgyógyászhoz kell fordulni. Természetesen nem kell rögtön a legrosszabbra, például bőrrákra gondolni, akár egy allergiás reakció is állhat a probléma hátterében. A bőrgyógyász megvizsgálja az anyajegyet, és ha szükséges mintát is vesz belőle, az eredmény alapján dönt a további teendőkről. Általában az anyajegyek megbetegedéseinek két csoportját ismerjük, az egyik a jóindulatú daganat, ami az anyajegy eltávolításával könnyen orvosolható.


A másik csoport pedig, a rosszindulatú sejtelváltozás, a melanoma. Ez a bőrrák a melaninok koros elburjánzása során alakul ki, sajnos egyre több embert érint. Ez a rák típus megelőzhető, sőt jó eséllyel gyógyítható is, szóval, ha esetleg a bőrgyógyász melanomát diagnosztizál, akkor sem kell megijedni. Mint a legtöbb rákos megbetegedésnél itt is nagyon fontos a minél hamarabbi felismerés, ezért a bőrgyógyászok, onkológusok minden évben felhívják a figyelmet a rendszeres önvizsgálatra.

 

Az önvizsgálat lényegében abból áll, hogy időről időre nézzük át a bőrünket figyelve az anyajegyekre, esetleg az olyan bőr elváltozásokra, amikkel eddig nem találkoztunk. Sajnos erre a folyamatra nem fordítunk elegendő időt, vagy átsiklunk felette, pedig az életünket is meghosszabbíthatjuk, ha időben felfedezzük bőrünk esetleges elváltozását.


A melanomát viszonylag könnyű felismerni, az anyajegy körül először egy udvar jelenik meg, majd a sejtburjánzás fokozódásával az anyajegy szélei elkezdenek nőni az udvar irányába, folyamatosan gyulladt színűvé változtatva az anyajegyet. A folyamat lassú, így viszonylag időben felismerhető, ami nagyban segíti a gyógyulást is. Mint minden rákbetegségnél itt is előfordulhat áttétek kialakulása, amik sajnos a nyirokrendszert támadják meg. Tehát nagyon fontos, hogy ha bármi olyat veszünk észre magunkon, ami eddig nem volt ott, vagy nem úgy nézett ki nézessük meg.


A bőrgyógyászat az orvostudomány rendkívül gyorsan fejlődő ágazata, így a kórszerű eljárásoknak köszönhetően bármilyen bőr elváltozás gyorsan diagnosztizálható és kezelhető. Így a gyógyulás folyamata is felgyorsul
 

Bőr elváltozások veszélyei hozzászólásai

Szólj hozzá

0.104 mp