Hogy újból hódíthassak mosolyommal

Mindenki próbál, amennyire csak lehet, vigyázni fogai fehérségére, hogy mosolya sokáig ragyogó maradhasson, de ez korántsem nevezhető egyszerű feladatnak. Nagyon sok ételben és italban vannak olyan vegyületek és savak, melyek apránként elszínezik fogainkat. A fogak erőteljes elszíneződése ráadásul öröklött tulajdonság is lehet és vannak akik génjeik miatt is hajlamosabbak könnyen elveszíteni fogaik ragyogó csillogását. A helyzetet tovább súlyosbodhat, ha rendszeresen dohányzunk, kávézunk, vagy éppen gyakran fogyasztunk olyan színezett üdítőket, mint a kóla.

 

Persze a fogak elszíneződése ma már nem jelent olyan komoly esztétikai nehézséget, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt, hiszen a fogfehérítési eljárások napjainkra igen hatékonnyá és persze megfizethetővé váltak, sőt a rendelői fehérítés mellett már számtalan otthon végezhető megoldás és készítmény közül is választhatunk, bár ezek nagy részétől a fogorvosok óva intenek. A hangsúly igazából nem azon van, hogy az eljárást otthon végezzük-e vagy a rendelőben az orvosra bízzuk, hanem az adott készítményen. A fogfehérítéshez általában hidrogén-peroxidot használnak, ami egy erős, maró anyag, azonban ha megfelelő koncentrációban használjuk, akkor problémát nem, csak fehér fogakat eredményezhet.

 

A rendelőben végzett fogfehérítés során használt fehérítő anyagok nagyjából 20-25 %-os hidrogén-peroxid koncentrációval bírnak, míg egy-két vény nélkül kapható, otthoni használatra készítő fehérítőben ez az arány a 60 %-ot is elérheti. Ha megnézzük néhány ilyen termék hirdetését, hogy egy egyszerű "kenőcs" használatával milyen gyors és hatékony megoldást ígérnek a fogyasztóknak, akkor érthető, hogy miért ilyen magas ez a koncentráció, a baj csak az, hogy az előnyök mellett a veszélyekre már nem hívják fel a vásárlók figyelmét. Ez az anyag ilyen jelentős koncentráció esetén ugyanis könnyedén íny irritációt okozhat, sőt az íny akár be is gyulladhat tőle, a gyomorba jutva pedig emésztőszervi gondok jelentkezhetnek. Az ilyen, mondjuk így, nem 100 %-ig biztonságos anyagok használata terhes nők, gyermekek és a fogászati betegségekben szenvedők számra kimondottan veszélyes lehet.

 

vakító mosolyPersze vannak olyan otthoni, boltban vásárolható készítmények, melyek hidrogén-peroxid koncentrációja megfelelő, sőt olyan megoldás is létezik, hogy az eljárást magát otthon végezzük, de a fehérítő anyagot fogorvos keveri ki nekünk, így biztosak lehetünk abban, hogy az nem fog túl sok maró anyagot tartalmazni. Ebben az esetben a fogorvos fogsorunkról egy lenyomatot vesz, mely alapján elkészíti a gél tartó sínt, melybe a fehérítő anyagot kell majd felvinnünk. Az ilyen sínek azért is előnyösek, mert pontosan illeszkednek fogsorunkhoz, így abban a fehérítő gél egyenletesen tud szétterülni fogaink zománcán, vagyis a végeredmény is sokkal egyenletesebb árnyalat lesz majd.

 

Azonban az egyértelmű, hogy az összes megoldás közül a rendelői fogfehérítés a leghatékonyabb és ez hordozza magában a legkevesebb veszélyt is. Persze az ára is ezeknek a legborsosabb, de egyes eljárásokkal már egy órás kezelés során annyi árnyalatot fehéredhetnek fogaink, mint sok otthoni készítmény egy hetes használatával. A rendelői fehérítés másik előnye, hogy így fogorvosunk a kezelés előtt pontosan felmérheti fogaink állapotát is, hiszen egyes fogászati problémák eredménytelenné, vagy éppen veszélyessé is tehetik a fehérítési eljárást. Fogköveinket a fehérítés előtt mindenféleképpen el kell távolíttatnunk, hiszen alattuk a zománc nem fog fehérebbé válni, de a lukas fogak, vagy éppen az ínygyulladás is problémát jelent, hiszen ez a maró anyag könnyen tovább ronthat a helyzeten.

 

Ha azonban siker koronázza törekvésünket és sikerül jó pár árnyalattal fehérebb mosolyra szert tennünk, akkor fontos hogy próbáljunk erre a fehérségre minél tovább vigyázni, hiszen egy ilyen fehérítő eljárást nem lehet túl sűrűn alkalmazni. Gyakori alkalmazása könnyen károsodást okozhat a fogzománcban, melynek egyik eredménye, hogy a zománc alatti réteg. a dentin, a felszínre kerül; ami viszont szintén sárgás színű, tehát a vakítóan fehér mosolyról letehetünk. Ennél nagyobb baj azonban, hogy a zománc meggyengülésével a fogak könnyebben elkezdetnek szuvasodni. A fogfehérítési eljárások tehát nagyon hatékony megoldást kínálnak, ha újból, bátran szeretnénk mosolyogni, azonban alkalmazásukkal nagyon körültekintően és óvatosan kell bánni.

Hogy újból hódíthassak mosolyommal hozzászólásai

Szólj hozzá

0.003 mp