Divat és szépség

Manapság az egészséges és szép fogsor alapvető eleme az esztétikus megjelenésnek, főleg hogy sok helyzetben az első benyomás döntő fontosságú lehet és egy ragyogó, fehér mosollyal könnyebben levehetjük az embereket a lábukról. Természetesen nem csak esztétikai okokból lehet fontos, hogy ügyeljünk fogaink állapotára, hiszen a beteg fogak számos más testi probléma gyökerét is képezhetik.

Mikor olyan orvosi szakágakról beszélünk, melyek célja nem csak az egészség, hanem az esztétikus megjelenés megőrzése is, akkor hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy ezeket valójában a modern kor hívta életre. A fogászati kezelések esetén azoknak csak egy keskeny szeletét képviselik az esztétikai kezelések, hiszen a legfontosabb az ép és egészséges fogsor megőrzése. Fogászati problémákkal pedig már ókori őseink is küzdöttek, így a fogászat valódi gyökereit is ott kell keresnünk. Mint ahogy napjainkban, úgy az ókorban is a legnagyobb problémát az elfogyasztott ételek és a nem megfelelő fogápolás kombinációja jelentette.

Számos ókori egyiptomi és mezopotámiai sírban találtak olyan emberi maradványokat, melyek fogairól a zománc szinte teljesen hiányzott. Ennek legfőbb oka a kezdetleges gabonaőrlési technikákban keresendő. A gabona őrlése során ugyanis az őrlőkőről rengeteg törmelék került a lisztbe, így a kenyérbe is, amik apránként szó szerint lehántották a zománcot a fogakról. Ennek ellenére az ókori egyiptomi és mezopotámiai fogászati kezelések még csupán egyetlen dologra fókuszáltak, mégpedig a fogbetegségekből fakadó fájdalmak csökkentésére. Talán furán hangzik, de már ekkor is próbálkoztak az elveszett fogak pótlásával, azonban csak a holtak esetében, hiszen mondjuk egy fáraó, vagy egy főpap nem kezdhette túlvilági életét hiányos fogsorral. Az első igen kezdetleges fogtömések szintén az ókori egyiptomi orvoslásban tűntek fel először. Ezeket a töméseket növényi gyantából készítették, melyek érthetően nem voltak túl tartósak, de a legnagyobb probléma mégsem ez volt velük, hanem hogy a lukas fog betömése előtt a szuvas részt nem távolították el, így a fog a tömés alatt tovább szuvasodott.

Az egyiptomiakkal ellentétben az ókori görögök már élők elveszett fogainak pótlásával is próbálkoztak, ám ezen módszernek is volt némi köze a holtakhoz. Egyes feljegyzések szerint ugyanis az elveszített fogakat gyakran a holtak szájából eltávolított fogakkal pótolták. Talán kissé morbidnak tűnhet ez a megoldás a modern fogászati implantológia korában, de a mondás szerint "a szükség törvényt bont". Természetesen azért az ókori görögöknél sem ez volt az általános, a legtöbb fogpótlást ugyanis állati csontokból, vagy éppen valamilyen nemesfémből készült, melyeket vékony drótokkal rögzítettek a szomszédos, még egészséges fogakhoz. Ez nyilvánvalóan nem kifejezetten fájdalommentes megoldás és a durva rögzítésnek köszönhetően a még egészséges fogak is könnyen tönkremehettek. A görögök fogtömési módszerei is hatékonyabbnak számítottak már mint a korábbi egyiptomi megoldások. A tömések anyagaként a helléneknél is növényi gyanta szolgált alapul, ők azonban már megpróbálták a szuvas részeket eltávolítani a lukból, úgy hogy kiégették azt.

Valójában különálló orvosi szakágként a fogászat csak az ókori rómaiaknál jelent meg, szóval innentől kezdve beszélhetünk, persze nagy-nagy idézőjelbe téve, fogorvosokról. A rómaiknál a fogorvoslás már nem babonákra és hiedelmekre, hanem megfigyelésekre épült. A római fogorvosok eszköztára is szép apránként fejlődésnek indult és megjelentek az első fúrók és a legkülönfélébb fogóeszközök. A Távol-Keletről érkező ópiumnak köszönhetően a rómaiak a fájdalomcsillapításban is élen jártak.