Mi az a vérplazma és miért fontos?

Egyre többet hallani arról, hogy Magyarországról buszokkal, csapatostul hordják Bécsbe a plazmaadókat, akik elég szép kis összegeket tesznek zsebre ezért. Ezzel nem az gond, hogy akik vérplazmát adnak, azok ezért pénzt kapnak, hanem hogy így ezt a nagyon fontos gyógyszeralapanyagot, nem a hazai, rászoruló betegek kezelésére használják majd fel.


De mi is pontosan a vérplazma és miért olyan jelentős a szerepe napjainkban a gyógyszerészetben?


Az emberi vér alapvetően háromféle alakos elemből tevődik össze. Ezek a vörös –és fehérvérsejtek, valamint a vérlemezkék. Ez ezen elemek közötti részt, vagyis a sejtközi állományt a vérplazma alkotja ereinkben. Ez nagyjából vérünk térfogatának a fele, melynek 90%-át víz, míg a maradék 10%-át létfontosságú fehérjék alkotják, mint mondjuk az immunfehérjék, melyek immunrendszerünk megfelelő működéséért felelnek, vagy éppen a véralvadási faktorok, melyek hiányában vérzékenység alakul ki.


És amiért a vérplazma, jobban mondva a benne található fehérjék ilyen fontosak, az az, hogy számos közülük nem állítható elő mesterséges, laboratóriumi körülmények között, mégis alapvető részét képezik néhány fontos gyógyszernek. A vérzékenységben szenvedők számára például nélkülözhetetlen, hogy rendszeresen pótolják szervezetükben a véralvadási faktor fehérjéit. Az ezen betegségben szenvedőknek heti 2-3 alkalommal kell ezen készítményt beinjekciózni ellenkező esetben ízületi, nyálkahártyás, vagy belső vérzés is kialakulhat. Magyarországon nagyjából 400 olyan regisztrált beteg van, akik a vérzékenység legsúlyosabb (A-hemofília) változatában szenvednek. Az ő kezelésükhöz szükséges egyetlen gyógyszeradag előállításához 25 donor által leadott plazmára van szükség, vagyis csak ezen 400 beteg éves gyógyszermennyiségéhez több mint félmillió adagnyi vérplazmára van szükség.


Persze nem ennyi plazmaadó donorra, hiszen egy donor többször is adhat plazmát. Egy donor, ha egészséges és megfelel a kritériumoknak, akkor egy évben maximum 33 alkalommal adhat plazmát, vagyis két adás között legalább 72 órának el kell telnie. Vért, mint tudjuk nem szabad ilyen sűrűn adni. A plazma esetében azért más a helyzet, mert a vörös-és fehérvérsejtek, valamint a vérlemezkék az érrendszerben maradnak. Mivel csak plazmát távolítanak el a vérből, melyet a szervezet néhány nap alatt 100%-ban képes pótolni, ezért van lehetőség arra, hogy a donorok ilyen gyakran adjanak plazmát.


Az előbb említett hemofília csak az egyik betegség azok közül, melyek kezelésére a legjobb megoldást a vérplazma kínálja. Sok éven át hazánk is behozatalra szorult ezen létfontosságú, gyógyszerészeti alapanyagból olyan országokból, melyekben a plazmaadási kultúra sokkal előrébb járt. Szerencsére azonban kezdünk felzárkózni és a rendszer infrastrukturális háttere is egyre inkább kezd kiépülni.


Ennek egyik bizonyítéka, hogy a Plazmaszolgát most novemberben nyitja meg második és egyben első vidéki központját Szeged. A szolgálat már eddig is több tízezer regisztrált donorra rendelkezik, akik rendszeresen adnak plazmát, megkönnyítve ezzel számos embertársuk életét. Az új központ megnyitásával, melyet remélhetőleg még több vidéki állomás követ majd, jelentősen nőhet az új donorok száma, ami a vérplazmával végzett orvosi kutatások és új gyógymódok megalkotásának ütemét is meggyorsítja majd.
 

Mi az a vérplazma és miért fontos? hozzászólásai

Szólj hozzá

0.006 mp