Napszemüveg divat, vagy divat napszemüveg
Mint tudjuk, a napszemüvegek nem csupán szemünk világát óvják, hanem divatos kiegészítőként is funkcionálnak. Természetesen fontos az UV-sugarak elleni védelem is, de öltözékünk részeként más szempontból is megközelíthetőek.
A napszemüveg divat elég sokrétűnek tekinthető, hiszen a különféle arcformák lényeges tényezőként befolyásolják azt. Mondhatjuk egy napszemüvegre ugyanis, hogy divatos, de az nem feltétlenül áll jól mindenkinek. Előfordulhat, hogy méretben kicsi vagy éppen nagy, túlságosan eláll, és még sorolhatnám. Azonban senkinek sem kell csüggednie, hiszen idén rengetegféle formájú napszemüveg van divatban, így biztosan mindenki könnyedén megtalálja azt a darabot, mely elnyeri tetszését, és jól is mutat rajta.
Kezdjük egy alapdarabbal az úgynevezett pilóta napszemüvegekkel, melyek még mindig hódítanak. Általában tükörfényű lencsékkel vannak ellátva, ezáltal még vagányabb külsőt kölcsönöznek viselőjüknek.
A sportosabb darabok szintén megtalálhatóak a kínálatban. Ezeket általában a teljes feketeség jellemzi, keret és lencse terén egyaránt. A legtöbb formától eltérően a sportos napszemüvegek általában nem uniszexek, hanem külön terveznek nőiesebb és férfiasabb darabokat is.
Ahogy az öltözködés terén úgy a napszemüvegeknél ugyancsak hódít idén a kék szín, így sok kékes lencséjű, vagy keretű példánnyal találkozhattok az üzletekben. Természetesen színezett lencsék terén nem csupán a kék, hanem például a rózsaszín, a barna és a szürkés árnyalatok is megfigyelhetőek.
Nagyon trendinek, ám kissé szokatlannak tűnhetnek a cicaszem formájú napszemüvegek, melyeket kifejezetten női napszemüvegek. Ilyen daraboknál rendkívül sokrétű a választék, hiszen előszeretettel variálnak a kerettel és a lencsékkel egyaránt. Előfordulhat párducmintás, vastagított fehér vagy fekete keret, stb.
Keretek terén is számíthatunk meglepő, érdekes dolgokra. Gyakoriak lehetnek a különféle díszítések nem csupán csillogó-villogó dolgokra kell itt gondolni, hanem akár a keretre ráillesztett virágokra, egyéb vidám formákra.
Abban biztosak lehetünk, hogy választék van bőven, az már más kérdés, hogy melyik mutat jól rajtunk. Aki szerencsés, annak mindegyik jól áll, de akinek például egy picit keskenyebb vagy pont szélesebb az arca a szeme vonalában, ő már sajnos nehezebben találhat magának megfelelőt.