Omega-3-al az infarktus ellen

Azzal talán nem árulok el túl nagy titkot, hogy a fejlett és fejlődő országok felnőtt lakosságának körében a leggyakoribb halálokot a különböző szív-és érrendszeri betegségek jelentik. Az viszont már meglepőbb lehet, hogy az egészségügyi elégtelenségből fakadó halálesetek közel fele valamilyen szív- és érrendszeri problémára vezethető vissza. Hazánkban ráadásul még aggasztóbb a helyzet, hiszen sajnos Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedések okozta halálesetek száma 200%-al meghaladja az európai átlagot.
 

Ennek elsődleges oka nyilván a nem megfelelő életvitelben, táplálkozásban keresendő. De nézzük kicsit tüzetesebben, hogy pontosan mi is állhat ezen aggasztó számadatok hátterében.


A különböző szív- és érrendszeri megbetegedések elsődleges oka az érelmeszesedés, vagyis mikor az erek falai a rájuk rakódott koleszterin miatt megvastagszanak. Ezért a folyamatért elsősorban az úgynevezett „rossz koleszterinek”, vagyis az LDL-koleszterinek tehetők felelőssé. Azért fontos kiemelni, hogy „rossz koleszterinek”, mert vannak úgynevezett „jó koleszterinek” is, vagyis HDL-ek, melyek alapvető fontossággal bírnak a sejtfalak és sejtmembránok felépítésében. A koleszterin tehát hasznos és fontos szervezetünk számára, a bajok akkor kezdődnek, mikor az arány felborul és vérünkben a LDL mennyisége jelentősen meghaladja a HDL mennyiségét. Ekkor ugyanis megindul az atheroma képződés, vagyis a zsírsejtek elkezdenek lerakódni az erek belső falán. Az így kialakuló plakkok azt eredményezik, hogy az érfalak egyre rugalmatlanabbakká válnak, elmeszesednek.
 

Az érelmeszesedés egyébként azért olyan veszélyes, mert nagyon sokáig tünetmentesen zajlik maga a  folyamat, így a probléma sok esetben csak akkor válik nyilvánvalóvá, mikor már túl késő és bekövetkezik mondjuk egy szívinfarktus. Ilyenkor az összeszűkült és rugalmatlanná vált ér fala megreped, melynek hatására azonnal megindul a véralvadás. Ha ilyenkor vérrög képződik, akkor az könnyen elzárhatja a véráram útját, vagyis a kelleténél kevesebb oxigén jut majd a szívhez és megindul a szívizmok elhalása. Az ennek következtében fellépő súlyos kamrazavar, más néven fibrilláció miatt sajnos az infarktusos betegek fele néhány órán belül meghal
 

Az igazi gondot tehát az érfalakra lerakódott koleszterin mellett az erek rugalmatlanná válása jelenti. Hogy ezt megelőzzük, ahhoz fontos olyan esszenciális zsírsavak rendszeres fogyasztása, mint az Omega-3, hiszen ezeknek számos jótékony hatása közül az egyik, hogy segítenek az érfalak rugalmasságának megőrzésében. Hogy ilyen zsírsavakból mégis miért kerül be szervezetünkbe olyan kevés? Azért, mert sajnos ezen esszenciális zsírsavak kevés olyan ételben vannak jelen, melyek szerves részét képeznék a hagyományos, magyar gasztrokultúrának. Kiváló Omega-3 forrásnak számítanak például az olyan olajos, magvas növények, mint a dió, vagy a mogyoró, illetve a legtöbb tengeri hal- és rákféle. Mivel azonban a legtöbbünk sajnos nem tudja kivitelezni, hogy étrendjébe heti több alkalommal is beiktassa a tengeri halak fogyasztását, ezzel pótolva a szükséges Omega-3 mennyiséget, ezért kézenfekvő megoldásnak tűnhet a táplálékkiegészítők fogyasztása.

 

Az ilyen magas Omega-3 tartalmú étrend kiegészítők egyik legújabb generációját a MegaRed kapszulák képviselik, melyek 100%-ban úgynevezett krill olajat tartalmaznak. Az apró krill rákokból előállított olaj élettani hatása azért annyira pozitív, mert nagyon tiszta állapotában tartalmazza ezen esszenciális zsírsavat. Ráadásul a krill olajban található Omega-3 zsírsavak foszfolipidekhez kapcsolódva vannak jelen a folyadékban, mely lipidek a sejtmembránok szerves alkotóelmei is egyben. Ebből kifolyólag a krill olajban található Omega-3 zsírsavak sokkal könnyebben és hatékonyabban képesek felszívódni szervezetünkben.
 

 

A MegaRed kapszulák egyik nagy előnye, a hasonlóan magas Omega-3 tartalmú étrend kiegészítőkhöz képest, hogy a krill olajnak köszönhetően nincs kellemetlen halas ízük, illetve nem böfögtetnek, mely sajnos a halolajat tartalmazó, hasonló készítmények esetén egy kissé kellemetlen mellékhatás.
 

 

Persze a krill olajnak nem csupán annyi az előnye a hagyományos halolajjal szemben, hogy nem böfögtet, hiszen ezen felül számos a szervezet számára jótékony hatással is bír. Több kutatás is alátámasztja, hogy az Omega-3 zsírsavak jelentősen csökkenthetik a vérnyomást, és javíthatják a szív, valamint koszorúerek kondícióját, ezzel akár 19%-al is csökkentve a  szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.. Ráadásul elegendő csupán napi egyetlen MegaRed kapszula elfogyasztása ahhoz, hogy pótoljuk a szervezetünk számára nélkülözhetetlen Dokozahexaénsav és Eikozapentaénsav molekulákat, vagyis az Omega-3 zsírsavakat.

Omega-3-al az infarktus ellen hozzászólásai

Szólj hozzá

0.002 mp