A gyógyvizekben bővelkedő Magyarország
Hazánk köztudottan gazdag gyógyvizekben, ám nem csupán sok van belőlük, hanem sokféle is. A termálvizek vagy hévizek meghaladják a 30°C-os hőmérsékletet, illetve fizikai vagy kémiai tulajdonságaikból kifolyólag némelyik gyógyító hatással is rendelkezik. Ha a víz hőmérséklete 30°C alatti, akkor hideg gyógyvizekről beszélhetünk.
Hazánk fürdőkultúrája egészen a rómaiakig nyúlik vissza, hiszen számos rom, freskó és mozaik bizonyítja, hogy már ők is felfedezték e terület vízrajzi adottságait. Napjainkban kulturált fürdők keretein belül használhatjuk ki ezeket a gyógyvizeket feltöltődésre és gyógyulásra egyaránt. Oldott ásványi anyagokat tartalmaznak, így különféle megbetegedésekre bizonyítottan jótékony hatással bírnak, akár fürdő- vagy ivókúra formájában. A termál- vagy hévizek csak abban az esetben kapják meg a „gyógyvíz” címet, ha bizonyos orvosi kutatások, illetve - a külön gyógyvizeknek létrehozott tudomány - balneológiai vizsgálatok bebizonyítják gyógyhatását.
Az ásvány- vagy gyógyvizeket természetesen nem csak fürdőként alkalmazhatjuk gyógyászati célra, hanem némelyiket inhaláció, illetve ivókúra formájában. Ha gyógyulás miatt keresünk fel egy ilyen fürdőt, akkor többnyire meghatározott ideig, mennyiségben kell fogyasztanunk az adott vizet, vagy bizonyos időközönként kell fürdőznünk benne.
Ásványi anyag tartalmuk alapján többféle gyógyvizet különíthetünk el egymástól. A radon-gázt, rádium-iont tartalmazó források radioaktív vizekként is ismertek. A radon tartalmú gyógyvizek esetében mind a három módszerrel (fürdő, ivókúra, inhaláció) érhetünk el kiváló eredményeket. Elsősorban az anyagcserére vannak jótékony hatással, továbbá csökkentik a vérnyomást és a vércukor szintet, valamint fájdalomcsillapító hatással is rendelkeznek. Hévíz, Eger, Miskolctapolca és a Gellért-fürdő nyújt számunkra ilyen gyógyvizeket.
A földes-meszes gyógyvizek magnézium-, kalcium-, és hidrogén-karbonát ionokat tartalmaznak javarészt. Elsősorban gyulladáscsökkentő hatásukról ismertek, de csontritkulás és nőgyógyászati betegségek kezelésére is alkalmasak, illetve segítséget nyújthatnak a vesekő homokszemcsékben történő eltávozásában. E típusú gyógyfürdőket elsősorban Csopakon, Budapesten, Székesfehérváron, Bükfürdőn és Balatonfüreden élvezhetünk.
Az alkalikus gyógyvizek nátrium és hidrogén-karbonátos ásványvizeket takarnak. Nyákoldó hatásuk révén ivókúraként alkalmazva bél- és gyomorhurut, gyomorsav csökkentésére, légúti hurut kezelésére kiválóak. Ezenfelül gyorsítják a sejtek működését és általános fertőtlenítő hatással is bírnak. Ilyen gyógyfürdőkkel találkozhatunk Bükkszéken, Gyulán, Békésen és Orosháza-Gyopárosfürdőn.
Az úgynevezett konyhasós gyógyvizek nátrium- és kloridionokat tartalmaznak, melyek kifejezetten kedvezőek hurutos megbetegedések esetén nyákoldó hatásukból adódóan, magas vérnyomás esetén azonban kerülendőek. Alkalmasak mozgásszervi és nőgyógyászati betegségek kezelésére is, illetve általános immunrendszer erősítő hatással rendelkeznek. Például Debrecen, Nyíregyháza, Eger, Gyopáros és Sárvár kínálkozik ilyen típusú gyógyfürdőkkel.
A vasas gyógyvizek szénsavas vasat, kalciumot és nátriumot tartalmaznak, mely sokak számára jelenthet pozitívumot. Napjainkban ugyanis gyakori betegség a vashiány, illetve a vashiányos vérszegénység, melyeket kedvezően befolyásolnak az ilyen fajtájú vizek. Ezekben a fürdőkben a vas a bőrön át is fel tud szívódni, de ivókúraként alkalmazva is jelentős javulásokat érhetünk el általuk. Híresebb vasas gyógyvize van a Parádon fellelhető István és Clarissa forrásnak, illetve a Stefánia forrásnak, mely Moha községén található.
Összességében számos betegségre jelenthetnek gyógyírt a hazánk rengeteg pontján fellelhető fürdők. Még ha makkegészségesek is vagyunk, akkor is célszerű ellátogatnunk egy ilyen gyógyfürdőbe, hiszen sok típus általános immunrendszer erősítő is, mely bárkinek jól jöhet.
Hajfestés hennával
A hajfestés eredete egészen az ókorig nyúlik vissza, ám a mai káros anyagokkal telerakott festékekkel ellentétben, régebben természetes módszereket alkalmaztak a hajszín sötétítésére és világosítására. A citrom, a kamilla és a méz köztudottan világosítják a hajat, míg az Afrikában és Ázsiában igen csak elterjedt henna vöröses árnyalattal gazdagítja.
A henna elsősorban a szőke és az ősz hajszálakon fejti ki világos vörös hatását, a sötét hajszínnek éppen csak egy kis vöröses fényt ad. Legszebben világos barna hajon mutat. Persze bizonyos trükkökkel módosíthatunk az árnyalaton: kávéval sötétíthetünk, kamillával és kurkumával pedig világosíthatunk rajta. Ezt nyilvánvalóan a hajfestést megelőzően kell kikísérleteznünk, mert utána már nem igazán módosítható a végeredmény. A henna tartósan színezi be a hajszálakat, hónapok elteltével sem fakul ki a hajmosások következtében, esetleg napsütés hatására kezd el halványulni.
A henna a protein tartalmú felületekre tapad rá, mint a köröm, a bőr és a haj. Nem csupán hajfestékként alkalmazzák, hiszen Indiában évezredes múltra tekint vissza a hennával bőrre történő festés. A minták más és más jelentéstartalommal bírnak, illetve a különféle események is megszabják a tekervényes motívumok megjelenését.
A henna, vagy Lawsonia inermis elnevezésű gyógynövény leveleit porrá zúzzák, és ezt használják színezőanyagként. Egy kis vízzel, levendula és eukaliptusz olajjal vegyítve semmiféle irritációt nem okoz a bőrnek, a hajat kifejezetten ápolja. Egy olyan tökéletesen fedő hajfestéket készíthetünk tehát belőle, amely nem roncsolja a hajat, hanem helyreállítja annak egészségét, és emellett tartós színt ad neki. Napjainkban már az üzletekben is fellelhetünk – méregdrágán – természetes alapanyagú hajfestékeket, de költséghatékonyabban jövünk ki, ha mi magunk készítjük el a hennaporból kevert színezőanyagot. Ezzel nem csupán pénzt tudunk spórolni, hiszen ily módon a számunkra legmegfelelőbb színt is elő tudjuk állítani, nem kell a boltokban kapható fix árnyalatokra hagyatkoznunk.
Nem csupán a túl sokszor festett, szétroncsolt hajszálaknak tehet jót a henna, hanem a „friss”, még érintetlen hajnak is. Aki tehát életében először azon gondolkozik, hogy befestené a haját, annak javasoljuk, hogy döntsön inkább a henna mellett. Lehet egy próbafestést is csinálni, amikor olyan területre tesszük csak a festéket, amely annyira nem látszódik, például alsóbb tincsekre. Persze nem árt bőrön is tesztelni, de mint korábban írtuk a szín árnyalata attól is függ, hogy milyen tónusra tesszük rá. Alapvetően érdemesebb inkább azzal megelégednünk, ami megadatott, hiszen a hajfestés korai elkezdése visszafordíthatatlan károsodásokat is okozhat a haj állapotának. Fiataloknak tehát azt javasoljuk, hogy vagy ne fessék be hajukat, vagy természetes megoldásokhoz folyamodjanak.
Mi az a vérplazma és miért fontos?
Egyre többet hallani arról, hogy Magyarországról buszokkal, csapatostul hordják Bécsbe a plazmaadókat, akik elég szép kis összegeket tesznek zsebre ezért. Ezzel nem az gond, hogy akik vérplazmát adnak, azok ezért pénzt kapnak, hanem hogy így ezt a nagyon fontos gyógyszeralapanyagot, nem a hazai, rászoruló betegek kezelésére használják majd fel.
De mi is pontosan a vérplazma és miért olyan jelentős a szerepe napjainkban a gyógyszerészetben?
Az emberi vér alapvetően háromféle alakos elemből tevődik össze. Ezek a vörös –és fehérvérsejtek, valamint a vérlemezkék. Ez ezen elemek közötti részt, vagyis a sejtközi állományt a vérplazma alkotja ereinkben. Ez nagyjából vérünk térfogatának a fele, melynek 90%-át víz, míg a maradék 10%-át létfontosságú fehérjék alkotják, mint mondjuk az immunfehérjék, melyek immunrendszerünk megfelelő működéséért felelnek, vagy éppen a véralvadási faktorok, melyek hiányában vérzékenység alakul ki.
És amiért a vérplazma, jobban mondva a benne található fehérjék ilyen fontosak, az az, hogy számos közülük nem állítható elő mesterséges, laboratóriumi körülmények között, mégis alapvető részét képezik néhány fontos gyógyszernek. A vérzékenységben szenvedők számára például nélkülözhetetlen, hogy rendszeresen pótolják szervezetükben a véralvadási faktor fehérjéit. Az ezen betegségben szenvedőknek heti 2-3 alkalommal kell ezen készítményt beinjekciózni ellenkező esetben ízületi, nyálkahártyás, vagy belső vérzés is kialakulhat. Magyarországon nagyjából 400 olyan regisztrált beteg van, akik a vérzékenység legsúlyosabb (A-hemofília) változatában szenvednek. Az ő kezelésükhöz szükséges egyetlen gyógyszeradag előállításához 25 donor által leadott plazmára van szükség, vagyis csak ezen 400 beteg éves gyógyszermennyiségéhez több mint félmillió adagnyi vérplazmára van szükség.
Persze nem ennyi plazmaadó donorra, hiszen egy donor többször is adhat plazmát. Egy donor, ha egészséges és megfelel a kritériumoknak, akkor egy évben maximum 33 alkalommal adhat plazmát, vagyis két adás között legalább 72 órának el kell telnie. Vért, mint tudjuk nem szabad ilyen sűrűn adni. A plazma esetében azért más a helyzet, mert a vörös-és fehérvérsejtek, valamint a vérlemezkék az érrendszerben maradnak. Mivel csak plazmát távolítanak el a vérből, melyet a szervezet néhány nap alatt 100%-ban képes pótolni, ezért van lehetőség arra, hogy a donorok ilyen gyakran adjanak plazmát.
Az előbb említett hemofília csak az egyik betegség azok közül, melyek kezelésére a legjobb megoldást a vérplazma kínálja. Sok éven át hazánk is behozatalra szorult ezen létfontosságú, gyógyszerészeti alapanyagból olyan országokból, melyekben a plazmaadási kultúra sokkal előrébb járt. Szerencsére azonban kezdünk felzárkózni és a rendszer infrastrukturális háttere is egyre inkább kezd kiépülni.
Ennek egyik bizonyítéka, hogy a Plazmaszolgát most novemberben nyitja meg második és egyben első vidéki központját Szeged. A szolgálat már eddig is több tízezer regisztrált donorra rendelkezik, akik rendszeresen adnak plazmát, megkönnyítve ezzel számos embertársuk életét. Az új központ megnyitásával, melyet remélhetőleg még több vidéki állomás követ majd, jelentősen nőhet az új donorok száma, ami a vérplazmával végzett orvosi kutatások és új gyógymódok megalkotásának ütemét is meggyorsítja majd.
A legdivatosabb színek idén ősszel
A tanév kezdetének évszakjáról gyakran az esős, borús időjárás jut eszünkbe, amikor is a nyár lassan, de biztosan már csak távoli emlékké formálódik bennünk. Néhányunknak ez szomorúságot jelent, másokat örömmel tölt el, de az mindenképpen biztos, hogy a divat világában is új szakasz indul el.
2014 őszén nem csupán az avar árnyalatai köszönnek majd vissza a trendi ruhadarabokról, hanem az élénkebb színek is. Ez mindenképpen pozitív dolog, mivel kedvünkre is jobb hatással lesznek majd ezek a tónusok. Lássuk tehát, mire számíthatunk.
Idén nélkülözhetetlenek lesznek a kék felsők, nadrágok, és könnyedén találhattok majd számotokra megfelelő ruhadarabokat, hiszen nagy választékban találhatjátok meg őket az üzletekben. Árnyalatai közül mindegyik népszerű, de leginkább a királykék áll a „ranglista” élén, mely mondhatni mindenkinek jól áll. Egy összeállításon belül játszhattok több árnyalatával, de párosíthatjátok más melegebb színekkel is, ha nem szeretitek a kicsit ridegebb hatást.
Számtalan lila felsőre bukkanhattok majd az üzletekben, hiszen ez is fontos helyet kapott a palettán. Ezzel a színnel azonban nem árt vigyázni, mivel nem minden árnyalata illik minden hajszínhez. Vörös hajúak például kifejezetten legyenek óvatosak a lila felsőkkel, mivel ha túlzottan elütnek egymástól a színek, érdekes összhatás jöhet létre. Ha nem tudtok lemondani erről a színről, mindenképpen vigyetek magatokkal barátokat, barátnőket, akik külső szemlélőkként meg tudják állapítani, melyik a legjobban hozzátok illő lila árnyalat.
A szürke szintén egy meghatározó szín a 2014-es őszi szezonban. A kékkel ellentétben nem érdemes csak ilyen tónusú ruhadarabokat magunkra vennünk, ugyanis unalmas végeredményt is elérhetünk. Kék farmernadrág egy szürke felsővel viszont jó döntés lehet, sokaknak kifejezetten jól áll ez a színkombináció. Minden esetben vegyük figyelembe a ruhák anyagát is, mert az ugyancsak befolyásoló tényező lehet annak tekintetében, hogy illenek-e egymáshoz az adott ruhadarabok.
A piros és társai kiemelkedő helyet kaptak ebben a szezonban, így legalább egy ilyen színű ruhadarabra érdemes beruháznotok, ha esetleg még nem tettétek volna meg. Akik kicsit bátrabbak, és imádnak a középpontban lenni, válasszák a rikítóbb árnyalatait, akik pedig visszahúzódóbbak, döntsenek a halványabb tónusai mellett. Amennyiben tehát nem szerettek kitűnni a tömegből, jobban teszitek, ha inkább kiiktatjátok ezt a színt a ruhatáratokból, ellenkező esetben a legtöbb szempár rátok fog szegeződni.
Az őszi avart alkotó színek is ugyancsak divatosak lesznek, mint például a barna és a sárga különféle tónusai. Egy esősebb napon kitűnő választás lehet, ha ezek valamelyike mellett döntünk, hiszen nem csak saját, hanem mások hangulatát is könnyedén feljavíthatjuk egy ilyen meleg és egyben vidám hatású felsővel vagy nadrággal.
Napszemüveg divat, vagy divat napszemüveg
Mint tudjuk, a napszemüvegek nem csupán szemünk világát óvják, hanem divatos kiegészítőként is funkcionálnak. Természetesen fontos az UV-sugarak elleni védelem is, de öltözékünk részeként más szempontból is megközelíthetőek.
A napszemüveg divat elég sokrétűnek tekinthető, hiszen a különféle arcformák lényeges tényezőként befolyásolják azt. Mondhatjuk egy napszemüvegre ugyanis, hogy divatos, de az nem feltétlenül áll jól mindenkinek. Előfordulhat, hogy méretben kicsi vagy éppen nagy, túlságosan eláll, és még sorolhatnám. Azonban senkinek sem kell csüggednie, hiszen idén rengetegféle formájú napszemüveg van divatban, így biztosan mindenki könnyedén megtalálja azt a darabot, mely elnyeri tetszését, és jól is mutat rajta.
Kezdjük egy alapdarabbal az úgynevezett pilóta napszemüvegekkel, melyek még mindig hódítanak. Általában tükörfényű lencsékkel vannak ellátva, ezáltal még vagányabb külsőt kölcsönöznek viselőjüknek.
A sportosabb darabok szintén megtalálhatóak a kínálatban. Ezeket általában a teljes feketeség jellemzi, keret és lencse terén egyaránt. A legtöbb formától eltérően a sportos napszemüvegek általában nem uniszexek, hanem külön terveznek nőiesebb és férfiasabb darabokat is.
Ahogy az öltözködés terén úgy a napszemüvegeknél ugyancsak hódít idén a kék szín, így sok kékes lencséjű, vagy keretű példánnyal találkozhattok az üzletekben. Természetesen színezett lencsék terén nem csupán a kék, hanem például a rózsaszín, a barna és a szürkés árnyalatok is megfigyelhetőek.
Nagyon trendinek, ám kissé szokatlannak tűnhetnek a cicaszem formájú napszemüvegek, melyeket kifejezetten női napszemüvegek. Ilyen daraboknál rendkívül sokrétű a választék, hiszen előszeretettel variálnak a kerettel és a lencsékkel egyaránt. Előfordulhat párducmintás, vastagított fehér vagy fekete keret, stb.
Keretek terén is számíthatunk meglepő, érdekes dolgokra. Gyakoriak lehetnek a különféle díszítések nem csupán csillogó-villogó dolgokra kell itt gondolni, hanem akár a keretre ráillesztett virágokra, egyéb vidám formákra.
Abban biztosak lehetünk, hogy választék van bőven, az már más kérdés, hogy melyik mutat jól rajtunk. Aki szerencsés, annak mindegyik jól áll, de akinek például egy picit keskenyebb vagy pont szélesebb az arca a szeme vonalában, ő már sajnos nehezebben találhat magának megfelelőt.
A legdivatosabb színek 2014 nyarán
Ahogy kezd melegedni az időjárás, és beköszönt a nyár, általában eszünkbe jut ruhatárunk átválogatása. Elővesszük tavalyi ruháinkat, és sok közülük már régimódinak tűnik, esetleg némelyiket kifogytunk vagy kihíztunk, de abban biztosak lehetünk: évszak váltáskor mindig szükségünk van néhány új ruhára.
A ruhavásárlás egyik fontos szempontja a szín kiválasztása. Természetesen hajszíntől, bőrszíntől függően mindenkinek más árnyalatok állnak jól, de nézzük meg idén nyáron mik lesznek a legtrendibb színek.
Az egyik legfontosabb változás a neon árnyalatok háttérbe szorulása, melyek helyére a pasztell színek kerülnek. Ez azt hiszem, igen csak pozitív, hiszen a nagy nyári kánikulákban sokkal kellemesebb világosabb árnyalatú ruhadarabokat hordani, amelyek nem szívják annyira magukba a meleget. Egy lenge, barackszínű szoknya például trendi és egyben kényelmes viseletet is nyújthat egyben.
Természetesen nem csak a visszafogottabb árnyalatok lesznek divatosak, hiszen ugyancsak előtérbe kerülnek élénkebb tónusok is: narancssárga, türkizkék, égszínkék. Ezek a nyár legfontosabb elemeit juttatják eszünkbe, mint például a tengert, a strandot, a déli gyümölcsöket és a napsütést. Igen csak divatosnak minősülhet, ha csupán egy szín különféle árnyalatai határozzák meg öltözékünket. Például kiváló összeállítás lehet egy világosabb narancssárga felső, sötétebb narancssárga nadrággal/szoknyával.
A kissé érdekes, jövő előfutárának tekinthető fekete-fehér színpár is rendkívül divatos idén nyáron a ruházati cikkek terén. Az ilyen darabok mintáját tekintve előfordulhatnak nagyméretű virágok, kockák, csíkok, de a lényeg egy és ugyanaz: a kontraszt hatás. Ez egyszerű, letisztult vonalvezetéssel kiegészítve rendkívül modern megjelenést eredményez.
Összességében tehát ezek azok a színek, amelyek kifejezetten dominálni fognak az üzletek kínálatában az elkövetkezendő pár hónapban.
Innen tudod, hogy rossz diétát követsz!
Csokoládé-diéta, citrom-diéta, káposztaleves-diéta és még sorolhatnánk az olyan fogyókúrás étrendeket, melyek egy hét alatt öt kilótól szabadítanak meg. Legalábbis akkor, ha sikerül betartani a szabályokat. Ezeket nevezhetnénk kamu-diétának is, mégis sokan időről-időre belebotlanak ilyen tanácsokba, és talán még bele is kezdenek. Hamar ki lehet azonban szűrni az egészségkárosító és gyakran kudarcra ítélt diétákat. Mostani cikkünk arról fog szólni, hogy milyen dolgokat kell észrevenni a kamudiéta felismerése miatt!
Egész ételcsoportok kerültek a tiltólistára?
Minden ételcsoport fontos tápanyagokat szolgáltat a szervezeted számára. A kiegyensúlyozott táplálkozásnál nincs is egészségesebb. Az anyagcsere gyorsításához és a csúcsteljesítmény eléréséhez erre van a testnek szüksége. Minden fontos ételcsoportot tartalmazó étrendre! Ha egészségügyi probléma nélkül döntesz úgy, hogy mostantól elhagyod a húst, a tejet vagy a gabonát, annak súlyos hiánytünetei lehetnek, jelentkezhetnek idővel. Ne dőlj be annak a hiedelemnek, hogy bizonyos ételcsoportok fő gonosznak tekinthetőek.
Nyomaszt, ha nem fogysz
Először is tisztáznunk kell, hogy a mérleg által mutatott számnak semmi köze nincs ahhoz, hogy ki vagy! Megérdemled azonban, hogy jól érezd magad a bőrödben és ne feszengj, ha ráállasz a mérlegre. Ha nincs rajtad túlsúly, mégis olyan diétára fogod magad, aminél egyértelműnek tekinted a fogyást, akkor nagy lehet a gond az önbecsüléseddel. Ez a testképzavarok kialakulásának egyik fő forrása, ezt pedig még csírájában el kell fojtani!

Megnehezíti, megkeseríti a társasági életet
Az nagyon idegesítő, ha az étrend rugalmatlansága miatt feszélyezetten érzed magad. Természetesen nem jó nézni a pizzázó barátokat, miközben neked fehérjeturmixot kell kortyolni. A dietetikusok szerint mértékkel minden ételcsoportot, minden ételtípust szabd fogyasztani. Az étel a testet és a lelket is táplálja, ha valamelyiket mégsem, akkor a diéta semmiképpen sem tekinthető egészségesnek.
Ideiglenesen fogysz le, aztán jön a jojó effektus
Egy hétig szinte mindenki kibír mindent. Egyszerűnek tűnik teljesíteni egy új diétát, mely gyors fogyást ígér, de ezzel magad adod meg az esélyét a jojó-effektusnak. Az ideális diéta legalább 30 napra előrevetíti a változatos étrendet, amely láttán nem merülnek fel benned kérdések.
Drága táplálék-kiegészítőket venned
Az egészséges, kiegyensúlyozott étrend ellátja a szervezetet az összes vitaminnal megfelelő mennyiségben. Ha úgy érzed, hogy különféle táplálék-kiegészítőket kell szedned, próbáld kideríteni, hogy mely ásványi anyagból vagy vitaminból nem viszel be eleget. Ebben természetes orvosi vagy dietetikusi szakvéleményre is szükséged lesz. Jó tudnod, hogy a táplálék-kiegészítők akár ártalmasak is lehetnek, főleg ha a megfelelő információk nélkül kezded el szedni őket!
Egyetlen ételt vagy ital szabad csak fogyasztani
Bár sokan hisznek benne, mégsem létezik olyan étel, vagy ital, ami egyszerűen olvasztaná le a felesleges kilóidat. Minden a hozzávalók megfelelő kiválasztásán, elkészítésén és az adagok ellenőrzésén múlik. Egyetlen étel vagy ital sem fog kalóriákat leégetni helyetted. Csak te tehetsz a tested formálásának érdekében!
Energiahiányos és rossz hangulatú vagy
Vannak olyanok, akik szerint a fogyókúra bizonyos szakaszában teljesen normális, ha rossz a közérzetünk. Ez oltári nagy marhaság! A megfelelő étrend már az első perctől biztosítja a szervezet számára az ideális tápanyagellátást, ami telítettségérzet mellett nem nehezít el.
Omega-3-al az infarktus ellen
Azzal talán nem árulok el túl nagy titkot, hogy a fejlett és fejlődő országok felnőtt lakosságának körében a leggyakoribb halálokot a különböző szív-és érrendszeri betegségek jelentik. Az viszont már meglepőbb lehet, hogy az egészségügyi elégtelenségből fakadó halálesetek közel fele valamilyen szív- és érrendszeri problémára vezethető vissza. Hazánkban ráadásul még aggasztóbb a helyzet, hiszen sajnos Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedések okozta halálesetek száma 200%-al meghaladja az európai átlagot.
Ennek elsődleges oka nyilván a nem megfelelő életvitelben, táplálkozásban keresendő. De nézzük kicsit tüzetesebben, hogy pontosan mi is állhat ezen aggasztó számadatok hátterében.
A különböző szív- és érrendszeri megbetegedések elsődleges oka az érelmeszesedés, vagyis mikor az erek falai a rájuk rakódott koleszterin miatt megvastagszanak. Ezért a folyamatért elsősorban az úgynevezett „rossz koleszterinek”, vagyis az LDL-koleszterinek tehetők felelőssé. Azért fontos kiemelni, hogy „rossz koleszterinek”, mert vannak úgynevezett „jó koleszterinek” is, vagyis HDL-ek, melyek alapvető fontossággal bírnak a sejtfalak és sejtmembránok felépítésében. A koleszterin tehát hasznos és fontos szervezetünk számára, a bajok akkor kezdődnek, mikor az arány felborul és vérünkben a LDL mennyisége jelentősen meghaladja a HDL mennyiségét. Ekkor ugyanis megindul az atheroma képződés, vagyis a zsírsejtek elkezdenek lerakódni az erek belső falán. Az így kialakuló plakkok azt eredményezik, hogy az érfalak egyre rugalmatlanabbakká válnak, elmeszesednek.
Az érelmeszesedés egyébként azért olyan veszélyes, mert nagyon sokáig tünetmentesen zajlik maga a folyamat, így a probléma sok esetben csak akkor válik nyilvánvalóvá, mikor már túl késő és bekövetkezik mondjuk egy szívinfarktus. Ilyenkor az összeszűkült és rugalmatlanná vált ér fala megreped, melynek hatására azonnal megindul a véralvadás. Ha ilyenkor vérrög képződik, akkor az könnyen elzárhatja a véráram útját, vagyis a kelleténél kevesebb oxigén jut majd a szívhez és megindul a szívizmok elhalása. Az ennek következtében fellépő súlyos kamrazavar, más néven fibrilláció miatt sajnos az infarktusos betegek fele néhány órán belül meghal
Az igazi gondot tehát az érfalakra lerakódott koleszterin mellett az erek rugalmatlanná válása jelenti. Hogy ezt megelőzzük, ahhoz fontos olyan esszenciális zsírsavak rendszeres fogyasztása, mint az Omega-3, hiszen ezeknek számos jótékony hatása közül az egyik, hogy segítenek az érfalak rugalmasságának megőrzésében. Hogy ilyen zsírsavakból mégis miért kerül be szervezetünkbe olyan kevés? Azért, mert sajnos ezen esszenciális zsírsavak kevés olyan ételben vannak jelen, melyek szerves részét képeznék a hagyományos, magyar gasztrokultúrának. Kiváló Omega-3 forrásnak számítanak például az olyan olajos, magvas növények, mint a dió, vagy a mogyoró, illetve a legtöbb tengeri hal- és rákféle. Mivel azonban a legtöbbünk sajnos nem tudja kivitelezni, hogy étrendjébe heti több alkalommal is beiktassa a tengeri halak fogyasztását, ezzel pótolva a szükséges Omega-3 mennyiséget, ezért kézenfekvő megoldásnak tűnhet a táplálékkiegészítők fogyasztása.
Az ilyen magas Omega-3 tartalmú étrend kiegészítők egyik legújabb generációját a MegaRed kapszulák képviselik, melyek 100%-ban úgynevezett krill olajat tartalmaznak. Az apró krill rákokból előállított olaj élettani hatása azért annyira pozitív, mert nagyon tiszta állapotában tartalmazza ezen esszenciális zsírsavat. Ráadásul a krill olajban található Omega-3 zsírsavak foszfolipidekhez kapcsolódva vannak jelen a folyadékban, mely lipidek a sejtmembránok szerves alkotóelmei is egyben. Ebből kifolyólag a krill olajban található Omega-3 zsírsavak sokkal könnyebben és hatékonyabban képesek felszívódni szervezetünkben.
A MegaRed kapszulák egyik nagy előnye, a hasonlóan magas Omega-3 tartalmú étrend kiegészítőkhöz képest, hogy a krill olajnak köszönhetően nincs kellemetlen halas ízük, illetve nem böfögtetnek, mely sajnos a halolajat tartalmazó, hasonló készítmények esetén egy kissé kellemetlen mellékhatás.
Persze a krill olajnak nem csupán annyi az előnye a hagyományos halolajjal szemben, hogy nem böfögtet, hiszen ezen felül számos a szervezet számára jótékony hatással is bír. Több kutatás is alátámasztja, hogy az Omega-3 zsírsavak jelentősen csökkenthetik a vérnyomást, és javíthatják a szív, valamint koszorúerek kondícióját, ezzel akár 19%-al is csökkentve a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.. Ráadásul elegendő csupán napi egyetlen MegaRed kapszula elfogyasztása ahhoz, hogy pótoljuk a szervezetünk számára nélkülözhetetlen Dokozahexaénsav és Eikozapentaénsav molekulákat, vagyis az Omega-3 zsírsavakat.